Zsófi tanítványom az alábbi tapasztalatait osztotta meg:

„Zsuzsannától jövök, óráról. Máris irigykedem az engem váltó illetőre, nagyon pozitív élményben lesz része. Már négy és fél éve járok ide.

De, hogyan is kezdődött?

Hm...

Igen...

Már ismételten durva visszajelzést kaptam a hangommal kapcsolatban. Egy jó ismerőstől! Az egész lelkem összegémberedett. Pici gyermekkoromtól kezdődően jöttek a visszajelzések, durván, finoman, gonoszan, alattomosan. Miért ilyen a hangszínem, a hangerőm? Az utcán felkapták a fejüket az emberek.

A munkahelyemen nem mertem megszólalni, mert a visszajelzések miatti stressztől, a nevetségessé válás miatti félelemtől – hiába lett volna értelmes a mondanivalóm – vagy nagyon cérnavékony, vagy öblös hang jött ki a torkomon. Soha nem azt hallják meg az emberek, hogy mit mondasz, hanem elsősorban azt, hogy hogyan.

No, de most már elég! No, de most már elég! – fojtogatott a sírás. Tudtam, hogy változtatnom kell valahogyan. De hogyan?

Orvosnál már jártam, de minden rendben. Mondták ők. Irány az internet. Nem létezik, hogy nincs megoldás. A hangképzés, beszédtechnika címszónál böngésztem. Elolvastam a lehetőségeket. Zsuzsannával vettem fel a kapcsolatot.

Emlékszem, rögtön az első alkalommal jeleztem, hogy „reménytelen eset vagyok”, minden fellelhető anomália a (verbális) kommunikációmban megtalálható. Persze, elszánt is voltam. Emlékszem, még az „igényeimet” is elmondtam: gyönyörű, lágy, alt hangot szeretnék, hogy az A-hang magasságot is ki tudjam énekelni, ne legyen karcos a hangom stb., stb. Ezek ekkor még vágyak voltak. Ekkor még... Magam sem igazán hittem benne, de az akarat nagy úr.

Zsuzsanna türelmesen, figyelmesen meghallgatott. Igen! Zsuzsanna figyel az emberre! A megoldást keresi. Abszolút hallása van. Gondolom, már az első alkalommal kész volt a fejében a stratégia, mit is kezdjen velem. Bátorított: nem lehetetlen azt a célt elérni, amelyet kitűztem magamnak, viszont nincs lazítás, rendszeresen gyakorolnom kell a házi feladatok szerint.

Nem tudtam rendesen levegőt venni, rossz volt a technika. Lépésről lépésre haladtunk. Minden óráról úgy jöttem el, hogy sajnálkoztam, hogy már menni kell. Az órák oldottak, de ez nem megy a „munka” rovására.

Két héttel ezelőtt azt mondja az egyik ismerősöm: „… hogy csinálod, hogy van ilyen szép hangod?” Komolyan mondta. Még most is kicsordul a könny a szememből. És igen! Merek negyven-ötven fős közösségben is bátran beszélni úgy, hogy mindenki rám figyel. Nem kérdezik vissza, hogy mit mondtam. Nem a hangomra figyelnek, hanem a mondanivalómra. Egy hete kérdezték énekkaron: nem mondanék-e verset két dal között fellépéskor.

Ezt a hatalmas változást Zsuzsannának köszönhetem, a tudásának, figyelmének, emberszeretetének.

Ja, és az otthoni skálázáskor megy a három oktáv!

Még valami: folyamatosan boldogság érzésem van. Biztos, hogy a jó levegővétel is hozzájárul ehhez, de a kommunikációs változások is benne lehetnek a dologban. Sokkal határozottabbá váltam, megjött az önbizalmam, hiszen meg tudtuk csinálni.

Hogy most mit csinálnék másként?

Egy mostani kommunikációval még az életem, a munkahelyi elismertségem is egészen másként alakulhatott volna.

Sokkal korábban megkeresném Zsuzsannát.”