Honnan tudod, hogy feszült állkapoccsal beszélsz?

Az a-hangunk esetén a két fogsornak távolodnia kell egymástól, vagyis ejtésekor nagyobbat nyitunk a szánkkal.

Le is tesztelheted - egy tükör előtt ellenőrizve az állkapcsod mozgását - az “alma” szavunkkal. Ha tátogsz az a-hangok ejtésénél, mintha “beleharapnál”, vagy úgy látod, mintha “nyitott szájjal megrágnád” ezt a szót, amikor kiejted, akkor jól használod az állkapcsodat.

Ha motyogva mondod ki, tehát a két fogsor nem távolodik egymástól (ilyen esetben szokták kérni mások, hogy “nyisd ki a szád”), nem keletkezik köztük nagyobb rés, akkor feszült állkapoccsal beszélsz.

Miért akadályoz az állkapcsod befeszülése a természetesen hangzó és mélyebb hangadásban?
Mert az állkapcsod ilyen esetben úgy állja a levegő útját, mintha félig nyitott ajtó lenne. A hangadáshoz viszont több levegőre van szüksége a hangszalagodnak, nem elég neki az, amit egy félig nyitott ajtón képes vagy beengedni.

Mitől záródik ennyire az állkapcsod? Milyen lelki hátterei lehetnek ennek a jelenségnek?
Mert valamin rágódsz
Mert valamin holnapig még át kell rágnod magad
Mert valamit nem mondhatsz ki
Mert az adott helyen, személlyel szemben nem lehet véleményed
Mert legszívesebben beleharapnál, annyira dühös vagy rá
Mert állkapoccsal, fogsorszorítva tartod magad a felszínen, az életedben
Mert nem akarod, hogy kiderüljön például, hogy milyen is vagy valójában
Mert nem akarod, hogy bejöjjön az életedbe az adott személy, esemény stb.
Mert félsz megnyilvánulni
Mert tartasz tőle, hogy rád fognak figyelni, ugyanakkor mégis erre vágysz
Mert szégyenled magad valamiért
Mert rettegsz attól, mi lesz, ha kinyitod a szádat, s ezzel megsértesz, megbántasz valakit, pedig legszívesebben beszélnél arról, mi is van benned
…
és még sorolhatnám.