Tóth Zsuzsanna

hangfejlesztő, magyar tanár, előadóművész
info [at] hangfejlesztes.hu

Találd meg a Magabiztos Hangod! – Beszédhangfejlesztés

László, üzleti elemző

Világéletemben halk szavú voltam. Emlékszem, amikor gyerekként mondtam valakinek egy gondolatot, nagyon sokszor az volt a válaszreakció, hogy: „Tessék?! Nem értem!”. Ezek a típusú visszajelzések csak tovább növelték frusztrációmat, amikor pedig több ember előtt kellett megszólalnom, szabályosan ledermedtem.

Sajnos ez a belső félelmem felnőttkoromban is sokáig elkísért, egy idő után viszont változtatni akartam rajta. Ekkor találtam rá Zsuzsannára, akivel együtt dolgozva már rövid időn belül látványos változásokat sikerült elérnünk.

Az első komolyabb „teszt” az volt, amikor az egyik munkahelyi elemzésemet egy nagyobb plénum előtt kellett előadnom. Sokat gyakoroltuk Zsuzsannával az anyagot, segített benne, hogyan „érjem el” a hangommal az embereket, hogyan lassuljak a beszédemben (a halkságom mellett jellemzően hadartam is).
A visszajelzések megdöbbentettek. Konkrétan azt mondták a kollégáim, hogy nagyon élvezetesen adtam elő, dinamikus és izgalmas volt, ahogy bemutattam a témát.

A hétköznapokban  is úgy érzem, sokkal jobban meg tudom értetni magamat másokkal, ami nyitottabbá és magabiztossá tett. Mindebben pedig óriási szerepe volt a hangomban bekövetkezett változásnak, amiért rendkívül hálás vagyok Zsuzsannának.

Zsuzsanna egy rendkívüli tanár, aki lelkesedéssel, maximális odaadással és végtelen türelemmel végzi munkáját. Mindent megtesz azért, hogy az ember tényleg magabiztosabb legyen a hangjában. Akárhányszor vagyok nála, mindig feltöltődve jövök el az órájáról. Amellett, hogy páratlan oktató, az órák során egyfajta coach-ommá, vagy ha úgy tetszik, mentorommá is vált. A hangom mellett ugyanis az élet egyéb területein felbukkanó akadályokon is számtalanszor segített továbblendülni bölcsessége és jó tanácsai által, márpedig az élet kihívásainak intelligens „leküzdése” is elengedhetetlen a „mellzöngés” hanghoz, magabiztos fellépéshez, összességében pedig a kiegyensúlyozott, boldog élethez.

Zsuzsannával a hangfejlesztés egy nagyon jó önismereti, önfejlesztési út is egyben.
Egy szó mint száz, bátran ajánlom őt bárkinek, aki hasonló jellegű hangbéli problémákkal küzd.

Zsuzsanna, hálásan köszönöm és várom a folytatást!

 

Tóth Zsuzsanna

hangfejlesztő, magyar tanár, előadóművész
E-mail: info [at] hangfejlesztes.hu

Üdítő volt minden Nála eltöltött óra. A reklámfilm forgatása alatt is nagy segítségemre volt, kon­­centrálttá tett és előhozta belőlem a kigyakorolt és meg­erő­sített hangomat. Én persze ebből semmit nem érzékeltem tudatosan… mások viszont igen. A filmmel kapcsolatban az első megjegyzések azok voltak, hogy „milyen szépen beszélek”. És valóban! Nekem is nagyon tetszik! :-)

Gergye Laura, „a Turbó-diéta háziasszonya”
A reklámfilmet itt tekintheted meg »

A magabiztos hang létre­hozásá­­hoz elengedhetetlen a helyes testtartás. Tamás Krisztina segített nekem abban, hogy a helyes tartást elérjem, így könnyebben tudjak lélegezni, ami a normál hangerő alapvető támasza minden emberi hangadásnál.

egyensulyban.com