Tóth Zsuzsanna
hangfejlesztő, magyar tanár, előadóművész
info [at] hangfejlesztes.hu
hangfejlesztő, magyar tanár, előadóművész
info [at] hangfejlesztes.hu
"Mindig is nagyon magas, kislányos hangom volt. Azt gondolom, ennek is meg volt az előnye, mert rendkívül jó "emberszűrő"-ként működött. Voltak, akik kellemetlenül illették, de voltak, akik meg sem jegyezték, vagy kedveskedtek, hogy milyen jó lennék egy rajzfilmfigura szinkronjának. Utóbbiak kerültek inkább hozzám közel, de ettől függetlenül mindig bántott, hogy ebből a gyerekszerepből nem tudok kilépni.
Amikor kb. 1,5 éve felkerestem Zsuzsannát, már nagyon erős volt bennem a késztetés arra, hogy elérjem, hogy komolyabban vegyenek és felnőtt nőként bánjanak velem. Úgy éreztem, hogy a munkahelyemen sem tudok így egy magasabb pozíciót elérni, és ebben a hangom is közrejátszik.
Emlékszem, milyen izgalommal vártam az első órát. De nem volt ok az aggodalomra, mert már az első pillanatokban éreztem, hogy jó helyen járok. Az a szeretet, kedvesség, ami őt körülveszi, nagyon nyugtatólag hatott rám.
A hangképzéssel kapcsolatos tudása lenyűgöző. Rendkívül részletesen elmagyarázza a hangadás minden egyes lépését, és hogy a különböző szerveink milyen formában és mikor kapcsolódnak be ebbe a folyamatba. Mivel minden egyes ilyen lépésen végigmentünk, felismerhetővé vált, mik voltak az eltérő hangképzés okai. A gyakorlatok segítségével sokat mélyült a hangom, és ezzel együtt én is sokat változtam pozitív irányba. Sokkal magabiztosabbnak érzem magam, jobban kiállok magamért, könnyebben ismerkedem, nem okoz gondot egy telefonhívás, illetve azóta többször is jártam egyedül külföldön. Az életem teljes mértékben megváltozott és kitágult. Nagyon várom, hogy ez a természetes, mélyebb hangom minden helyzetben automatikussá váljon, de addig is örömmel járok Zsuzsanna óráira.
Ajánlom őt mindenkinek, akit a jelenlegi hang használata akadályozza, hogy olyan életet éljen, amit megálmodott magának. Zsuzsannánál egy barátságos környezetben, maximálisan az egyénre szabva, mindenki könnyedén érhet el sikereket. Ő nem csupán a hangunkkal foglalkozik, hanem a lelkünkkel is."
hangfejlesztő, magyar tanár, előadóművész
E-mail: info [at] hangfejlesztes.hu