Tóth Zsuzsanna
hangfejlesztő, magyar tanár, előadóművész
info [at] hangfejlesztes.hu
hangfejlesztő, magyar tanár, előadóművész
info [at] hangfejlesztes.hu
„A hangfejlesztés képzésre azért jelentkeztem, mert a mindennapi kommunikáció, illetve főként szereplések során évek óta azt a visszajelzést kaptam, hogy nagyon zárt szájjal, halkan, szinte érthetetlenül beszélek.
Emiatt minden helyzetben, ahol több ember előtt kellett megszólalnom, a lámpaláz mellett még egy nagy adag stresszt jelentett, hogy van-e egyáltalán értelme annak, hogy beszélek, hiszen lehet, hogy úgysem érti senki amit mondok. Baráti és családi társaságban is inkább a hallgató, megfigyelő szerepet vettem magamra és minden igyekezettel kerültem a feltűnést és szereplést. Egyetemi tanulmányaim során azonban elkerülhetetlenné váltak a rendszeres prezentációk és szóbeli vizsgák, továbbá mivel nagy álmom, hogy tolmács leszek, tudtam, hogy mindenképpen javítanom kell a beszédemen.
A legelső órán felismert problémáim a helytelen légzés és az izmok, főként a vállizom befeszítése beszéd közben, mely akadályozta az amúgy is kevés levegőm kiáramlását, így lett halk és erőtlen a beszédhangom. A helyes légzés és az izomzat lazítása szinte azonnal változást hozott a hangomban, illetve a beszéd közben érzett stressz is oldódott, mivel tudom, hogyan tegyem érthetővé, hallhatóvá a mondanivalómat.
Az órákon továbbá azon is dolgozunk, hogy megszeressem a kommunikációt, méghozzá sok, korai életszakaszokban összeszedett gátlás feloldásával. A képzés során tehát testileg és lelkileg is sok pozitív tapasztalatot szereztem.
Fizikailag a helyes légzés és tartás jó közérzetet biztosít és a sportban is segítségemre van. Szellemileg pedig minden kommunikációs helyzetben biztonságérzetet nyújt a tudat, hogy ha sok levegővel beszélek, akkor érthető leszek. Persze előfordul, hogy egy prezentáció közben az izgalomtól „befeszülök” és visszatér a régi, levegőtlen hangadás, de tudatosan változtatni tudok ezen, és egy nagy levegő után folytatom, vagy újrakezdem az adott mondatokat. Hiszen azt is megtanultam, hogy hibázni igenis szabad és nem kell mindent tökéletesen csinálni, főleg nem elsőre: mégis csak több, mint tíz év helytelen beidegződéseit és gátlásait próbáljuk leküzdeni, ami nem megy egyik napról a másikra, de a kis eredmények is ugyan úgy érezhetőek és élvezhetőek!
Eredmények márpedig vannak, és ezt a környezetem is észreveszi. A hangfejlesztés képzés megkezdése óta tanulmányaim során kaptam pozitív visszajelzéseket olyan tanároktól, csoporttársaktól, akik hallottak korábban is előadni és akkor nem tartották élvezhetőnek a beszédemet.
Legkedvesebb számomra azonban a közeli családtagjaim (korábbi fő kritikusaim... :) ) reakciója egy nagyobb összejövetel után: „Nahát! Te beszélsz társaságban! És értjük, amit mondasz!” ”
hangfejlesztő, magyar tanár, előadóművész
E-mail: info [at] hangfejlesztes.hu